Új Remény Szanatórium Joe Vol. 2

 November utolsó napjainak egyikén büszkén és baromi fáradtan fejeztem be Joe legújabb történetét, az "Új Remény Szanatórium" című firkálmányt. Először csak magamnak, megnyugtatásként, és bizonyításként, hogy ha valamit meg akarok csinálni, csak megcsinálom.
  Nem voltak (és még most sincsenek) olyan szándékaim, hogyha befejeztem, azonnal, de máris nyomom a feltöltést a Publionak. Dehogyis. 
  Mert: 
  1. Nem kell mindent feltölteni.
  2. Javítás, javítás, javítás.

  3. Egy különvélemény. (Legalább egy.)
  4. Javítás, javítás.
   és talán....
   5. Elküldés egy kiadó részére. (Ami először nem magánkiadás, oké bilibe lóg a kezem, tudom.)

   Sokkal fontosabb számomra az, hogy végre úgy csíptem el Joe történetét, ahogy az első részben is szerettem volna, bár meg kell vallani a félkarú fickó több mint az 50 %-ban nem is szerepel. 
   Amíg nem vagyok túl a negyedik lépésen nem sokat akarok elárulni a történetről. 
   Szereplő igen furcsa alakok, bukott papok, ex-gengszterek, őrült orvosok, vérszomjas gengszterek (és nem Joe-ra gondolok).
   Hagyok időt, hogy érjen a történet.
A történet inspirációs táblája:

https://www.pinterest.com/monsterslive/hook-city-joe/

Könyvtárosok, gyilkosok, gengszterek, papok és a többiek

2015. november

Azaz elkezdődött az idei NaNoWriMo, azaz végtelenül egyszerűen megfogalmazva: írjunk meg egy 50 000 szavas regényt egy hónap alatt.

A dolog egyszerűnek tűnik, ennek ellenére tele van buktatókkal, leginkább azzal, hogy nincs idő vakarózni, elgondolkozni és másba kezdeni. Kőkeményen meg vannak adva a számok, amiket mindennap teljesíteni kell, azaz naponta 1500 szó, tök mindegy, hogy mi történik. Persze, én annyi csalást megengedek magamnak, ha éppen nem jut idő írni, akkor másnap bepótolom,  a kilencedik napnál tartunk, ami azt jelenti, hogy Joe folytatása (vagy mondjuk úgy, hogy egy új története) ennél gyorsabban még nem íródott. 

Sokat variálni nem lehet vele és ez így jó, a történet csak megy a maga útján, természetesen pár mérföld követ én határoztam meg, de ennek ellenére minden alkalommal magával tud sodorni. Eddig részletes vázlatra nem volt szükség, bár előfordul lehet a kihívás végén emiatt a fejemet fogom verni a falba.

Kissé féltem a feladattól, de mióta elkezdtem nem bántam meg, egy évben többször is lehetne magán - NaNokat csinálni. (Ki is finganék elég hamar.)

Mindenképpen hozzáteszem, hogy amikor véget ér a november nekem nagyon sok javítani valóm lesz. Viszont meg lesz a regény jó 90%-a, a maradék a javítás és hozzáírás.

Igazán kiváló ötlet volt egész nyáron pihentetni az írást és sok cikk, na meg könyv elolvasásával Joe történetében eddig sosem látott szereplők jelennek meg. 

Az is ki fog derülni, hogy pontosan mi is ez az intézmény és kiket rejt az Új Remény Szanatórium.

Ha minden jól megy, akkor Karácsonyra kész! 

(A kézirat - hogy valaha is kiadom még nem tudni.)

Csak az igazat

Oké, azt hiszem most jött el az idő, hogy leírjam, amit látok és hallok.

Vigyázni a személyiségi jogokkal, de igazán izgalmas lesz a valóságról írni, de még sem arról. (Bizonytalan vagyok, vagy még sem?)

Hogy lesz valaki író?
Milyen folyamaton megy át?
És ugye még mindig dolgozik az ember az írás mellett?

Ami Joeba nem lehetett beleilleszteni....
... itt jelenik meg.




https://www.youtube.com/watch?v=-vrmc_l6sJY

Joe folytatása avagy Szemfényvesztés

Elkezdtem, abbahagytam...

Elkezdtem, abbahagytam...

Aztán újra elkezdtem.

Joe folytatása azonban sok sebből vérzett, elvégre az elsőnek írt változat végén Joe meghal. 

Ezzel csupán annyi volt a gond, hogy így vége is szakadna Joe történeteinek.

Újra át kellett gondolni. 

A kor csodálatos és tele van lehetőségekkel, amik arra várnak, hogy megtaláljam és kellőképpen beleszőjem a félkarú ember történetébe.

Tehát, ami történt, avagy ötleteim kicsiny, de annál fontosabb részletei:

Az egyik helyszín (régóta fájt erre a fogam, hogy egy regény nagy része itt játszódjon) pedig a következő lett:

A XX. század elején, úgy tudom majdnem a hatvanas évekig, Amerikában turnéztak úgy nevezett Freak Show-k, azaz szörnyszületteket (én inkább úgy mondanám valamilyen testi elváltozással élő embereket) mutattak. A jó nép pedig imádta!

Természetesen simán választhattam volna normális cirkuszt, de miért ne aknázhatnám ki a Freak Showt? Most kissé furcsán hangzik, de annak idején teljesen természetes volt.

De haladjunk tovább, az első rész végén (apropó SPOILER) elválunk Carson Levintől és nem tudjuk, hogy mi lesz vele. Teljes bizonytalanságban hagytuk ott a kórházban.

Vajon mi történik vele?

Mennyire tudja az emberi lelket kettéhasítani pár hét a gengszterek világában?

Talán még is van segítség:

De, hogy ki is ő, ez legyen még titok... Lehet, hogy ennek a főszereplőnek a bevitelével kissé átalakul Joe világa, de éppen ez a cél, bemutatni, hogy Hook City és Selkie (a szomszédos város) lakói mennyire romlottak, és lassan miért folyik vér a folyóban víz helyett?

Sose feledjük, hogy a bűn városáról/városairól van szó, ahol nem átlagemberek élik normális, rutin életüket. 

Romlottak, erkölcstelenek, gonoszak.

Ezért is lesz fontos a fenti szereplő. 

A Szemfényvesztés története nem teljesen az, aminek látszik.

Remélhetően méltó folytatása lesz az első résznek. (Titkon azt remélem, hogy jobb.)

A félkarú ember élni kezd

 Joe születésének története eléggé komplikált eset volt. 
Párszor megkérdezték már, hogy miért pont ez a korszak és miért lett félkarú a főszereplő.

Erre egyszerű és velős válasz van: halvány lila gőzöm sincs.
Sokáig tartott, mire kialakult a mostani Joe.

  Sosem erőlködtem, hogy gengszterekről írjak vagy éppen egy fogyatékos embert köré építsek mindent. 

 A dolgok tökéletesen véletlenül történtek.

  Az első Joe:

  Mint, ahogy az elején mondtam, Joe egyáltalán nem volt tudatos. A nagy Alkonyat - lázban kissé felkaptam a vizet és kitaláltam, hogy majd én írok egy olyan, de olyan vámpírtörténetet, amitől mindenki maga alá csokizik. Ebben a bizonyos (befejezetlen) történetben a főhős író könyve a Félkarú Joe története. Amikor a történetben megemlítettem az író regényét, vagy éppen részleteket hintettem el, egyre jobban megszerettem a Joet. (A neve és félkarja egy másodperc műve volt.) Egy barátnőmmel (sajnos, kijelenthetem, hogy az idők folyamán elvesztettem...) arra gondoltunk, miért ne lehetne megcsinálni Joe történetét?

  Belevágtam.

  Nehéz volt, rohadt nehéz, mivel Joenak kellett egy arc, egy kinézett, a fent látható úriember lett a mintám, mivel öregedtem, meg persze ő is, rá kellett jönnöm, hogy Joe nem elég gengszteres és emellett eléggé fiatal is.

Ekkor jött a második Joe:

  Ebben az esetben a történet egész átírásán is dolgozni kezdtem, mert bár az első változat két hónap alatt kész lett, még sem éreztem teljesnek. Hiányoltam belőle a mocskot, a gengszterek tökös viselkedését és a nyers emberi bunkóságot. 

  Újra dolgozni kezdtem és minél jobban haladtam Joe annál jobban elvesztette azokat a tulajdonságokat, ami miatt egyáltalán hozzákezdtem.

  Sok idő telt el és próbáltam Joeról úgy írni, hogy baromira nem volt arca, sem hangja, sem egyénisége, egyet tudtam, hogy félkarja van.

  Aztán, váratlanul Joe előttem volt, csak úgy megjelent, a tenyerem izzadni kezdett, mert megismertem, itt van ő:

Egyáltalán nem következett ezután könnyű időszak, bár volt Joenak megjelenése, de problémák a szövegben ugyanúgy meg voltak. 

  Komolyabban ekkor kezdtem a kor zenéje és a gengszterfilmekhez nyúlni és elmélyülni bennük.

Igazi gengsztersztori a büdös életben nem kell életre nélkülük. 

  Valahogy így kelt életre Joe a fejemben és még csak itt kezdődtek az igazán komoly gondok...

  De ez egy másik történet.

Something else - dolog

Hosszas, kínkeserves várakozás után megjött Joe. Persze, mint mindig most is rohadt elégedetlen voltam, de hagyjuk, ezen már segíteni nem lehet. Az egy kész csoda volt, hogy ideért. 
Szóval itt van:

Szép, mi?
Meg vékony, meg kicsi, de ez már az én hibám, tudom, nem kell minden könyvnek egy Gyűrűk Ura vastagságúnak lennie, de amennyit melóztam vele, simán lehetett volna.
Hagyjuk most a könyvet, aranyban mérik az árát (3700, ez volt a reklám helye), és emiatt nem mondanám, hogy kapkodnak érte.
Viszont...
Voltak annyira rendes emberek, akik pénzt nem kímélve megvették, és fáradságot nem kímélve olvassák/olvasták.
Két olvasói visszajelzést kaptam, egy végig olvasott kritika szerint, Joe jó, olyan, mint egy film és miharabbi folytatást igényel.
A másik olvasó, még a sztori közepén jár és nem hiszi el, hogy elsőkönyves írta. Köszönöm. 
Jó lett volna, ha annak idején ilyen emberek ülnek a kiadóknál, akiknek elküldtem, és nem hajították volna a szokásos, klisé szöveggel vagy éppen szöveg nélkül. (Na, ezt sem értem meg, ha nem tetszik valami, miért nem hajlandók leírni, de mindegy, ez van, kis pont vagyok ehhez.)
Míg el nem felejtem, Joe egy bizonyos pályázaton sem felelt meg (nem mondom melyiken, mert hosszan leírnám a véleményemet és az nem tűrne nyomdafestéket), nos nem tudom azért, mert nem nyáltenger, vagy azért, mert nem középiskolában játszódik, vagy azért, mert nem vagyok profi Stephenie Meyes (bocs, ez kiugrott), bárhogy is onnan is mennie kellett. 

Természetes, hogy elment minden életkedvem, és ezért nem gondoltam soha többé kiadásra, és Joet csak a magam kedvéért javítgattam.
Aztán most itt van...
Több történetet is megérdemel, de a nyolc milliárd ötlet ellenére, ami a folytatással kapcsolatban született (Szemfényvesztés címmel lát majd egyszer napvilágot), még sem tudom elkezdeni.
Valami más rág belül és egyre jobban növekszik, azt is tudom már, hogyha egyszer végére érek a Gengszter köteteknek, akkor mi fog rám várni.
Nem biztos, hogy a nagy nehezen megszerzett olvasók ennek fognak örülni. Az előző blogban érintettem a témát, és most már biztosabb vagyok, ezen folytatásban.
Meg lehet, hogy ez a másfajta dolog, ez a 'something else'- érzés, csupán csak az íróasztal fiókjának megy, pontosan úgy, mint eleinte Joe.
De sosem lehet tudni.
A másik meglátás, ami kikívánkozik az a "miliő", amibe belecsöppentem Joe kiadása soron.
Most komolyan...
Kezdő írók közé keveredtem, azt hittem, hogy na, itt aztán rokonlelkek lesznek.
Nem voltak.
Talán a rengeteg műfajjal, amit képviselnek és egy sem hasonló az enyémhez, talán ez az oka, ami miatt azt érzem....
...elfelejtették az alapszabályt?
Olvass sokat és írj sokat. 

Biztos nem így van! Biztos, mindenki lelkes jegyzetkészítő és kutatómunkát készítő író. 
Vagy nem?

Gengszterek vs szörnyek

  Először is, ha szabad ilyet megjegyezni, még mindig nem tartom magam 100 %-os írónak, tehát nem változtatta meg az a tény, hogy Joe megjelent.

  Azt mondanám, hogy inkább történet mesélő vagyok, hogy íróvá váljon valaki, olyan mélységre kell leásni, hogy az összes rohadt kis aljasság feltörjön az emberbe. Az én ásóm pedig frankón eltört. 

  Igaz, ami igaz, sokat vártam és kívántam az alkalmat, hogy Joe valahogy megjelenjen, de most, hogy itt van (még nincs itt, a nyomdában pihen és várja a postázást), még sem érzem azt a frenetikus-mindent átütő "igen-megcsináltam" világérzést, amit a nagykönyvek szerint éreznem kellene. 

  Joe jó.

  Mármint lehetséges, hogy a maga nemében különleges az alapötlet, hogy a kivitelezés milyen lett, arról nem tudok mit pötyögni, mert a világon a legnehezebb magunk megítélése. 

  Joenak jónak kell lennie.

  De, ha jó, akkor most mi ez a csend körülötte?

  Kevesen tudják, hogy Joet nem volt (és most az) egyszerű írni. Sok felkészülés és elmélyülés kellett, amihez egy napi nyolc órában dolgozó ember nem minden esetben jut el. Bár nekem minden lehetőséget megadtak, hogy írhassak, amikor itthon vagyok, valahogy a szavak a legkülönösebb időpontokban jutnak el. 

  Nem egyszerű.

  Ezen felül igyekszem az "Olvass sokat, írj sokat" aranyszabályt (számomra ez az egyetlen) követni és mindig az az érzésem támad, hogy nem olvasok eleget. 

  A másik aranyszabály, amit még talán betartok, hogy ne raboljuk az olvasók idejét. Tehát, ha már a kedves érdeklődő volt olyan drága megvenni az író munkáját, akkor legalább ne szemetet olvasson. 

  Talán ezért is, a kihívások, különféle hatás, ami Joe megjelenése alatt és óta ér, mind mind arra sarkall, hogy mégis van helyem ebben az íróknak nevezett körben, akkor ki kell szabadítanom a szörnyeimet.

  Mindenkinek vannak szörnyei, de mint az elején mondtam kell az a bizonyos ásó. 

A Gangster Volumes azaz a Gengszter Kötetek természetesen haladnak tovább, mert haladnia kell tovább, hogy ennek a félkarú kis rohadéknak (pardon Joe, de nem éppen szent életű) meg legyen a teljes és talán korhű életrajza. 

  Emellett.

  Az emberi természet, az emberekben lakozó gonosz, még talán a gengszter világnál is érdekesebb csemegének bizonyul.

  Egyszer. 

Joe születésnapja

Joe itt van.

Feltartóztathatatlanul és megállíthatatlanul.

Megjelenik.

Egy évvel ezelőtt valószínűleg és sipítoztam, hogy nincsenek ötleteim, és különben is, ha vannak semmire sem megyek velük. 

Erre most tessék, itt van ő.

Hogy elégedett vagyok vele?

Nem tudom, hogy erre egészen lehet válaszolni, hiszen még mindig tudtam volna rajta mit változtatni. Egy kicsit itt megvágni, ott átírni, ezt kiszedni, vagy kezdjük inkább elölről az egészet. Visszagondolva, arra a hat évre, amit ezzel a félkarú fickóval töltöttem...

... rengeteg változat született, melyekben Joe volt idő utazó, halhatatlan, mészáros, de ami végig megmaradt: gengszter.

Szerencsére győzött a józan eszem és nem csináltam semmiféle hipi-szupi hőst belőle, hanem megmaradt jó öreg, zsémbes önmagának, aki mindig is volt.

  Ha azt mondanám, hogy nem félek, hogy mit fognak hozzá szólni, akkor hazudnék, mert eléggé tele van a gatyám a visszajelzésektől. Vajon sikerült azt a hatást megalkotnom, amilyennek akartam? Vajon tényleg más lett, mint amilyennek mindig is képzeltem?

  Ezt még mindig nem tudom.

Várom az első visszajelzést és várom Joe kézzel foghatóságát, ami nincs már messze.