Joe folytatása avagy Szemfényvesztés

Elkezdtem, abbahagytam...

Elkezdtem, abbahagytam...

Aztán újra elkezdtem.

Joe folytatása azonban sok sebből vérzett, elvégre az elsőnek írt változat végén Joe meghal. 

Ezzel csupán annyi volt a gond, hogy így vége is szakadna Joe történeteinek.

Újra át kellett gondolni. 

A kor csodálatos és tele van lehetőségekkel, amik arra várnak, hogy megtaláljam és kellőképpen beleszőjem a félkarú ember történetébe.

Tehát, ami történt, avagy ötleteim kicsiny, de annál fontosabb részletei:

Az egyik helyszín (régóta fájt erre a fogam, hogy egy regény nagy része itt játszódjon) pedig a következő lett:

A XX. század elején, úgy tudom majdnem a hatvanas évekig, Amerikában turnéztak úgy nevezett Freak Show-k, azaz szörnyszületteket (én inkább úgy mondanám valamilyen testi elváltozással élő embereket) mutattak. A jó nép pedig imádta!

Természetesen simán választhattam volna normális cirkuszt, de miért ne aknázhatnám ki a Freak Showt? Most kissé furcsán hangzik, de annak idején teljesen természetes volt.

De haladjunk tovább, az első rész végén (apropó SPOILER) elválunk Carson Levintől és nem tudjuk, hogy mi lesz vele. Teljes bizonytalanságban hagytuk ott a kórházban.

Vajon mi történik vele?

Mennyire tudja az emberi lelket kettéhasítani pár hét a gengszterek világában?

Talán még is van segítség:

De, hogy ki is ő, ez legyen még titok... Lehet, hogy ennek a főszereplőnek a bevitelével kissé átalakul Joe világa, de éppen ez a cél, bemutatni, hogy Hook City és Selkie (a szomszédos város) lakói mennyire romlottak, és lassan miért folyik vér a folyóban víz helyett?

Sose feledjük, hogy a bűn városáról/városairól van szó, ahol nem átlagemberek élik normális, rutin életüket. 

Romlottak, erkölcstelenek, gonoszak.

Ezért is lesz fontos a fenti szereplő. 

A Szemfényvesztés története nem teljesen az, aminek látszik.

Remélhetően méltó folytatása lesz az első résznek. (Titkon azt remélem, hogy jobb.)

A félkarú ember élni kezd

 Joe születésének története eléggé komplikált eset volt. 
Párszor megkérdezték már, hogy miért pont ez a korszak és miért lett félkarú a főszereplő.

Erre egyszerű és velős válasz van: halvány lila gőzöm sincs.
Sokáig tartott, mire kialakult a mostani Joe.

  Sosem erőlködtem, hogy gengszterekről írjak vagy éppen egy fogyatékos embert köré építsek mindent. 

 A dolgok tökéletesen véletlenül történtek.

  Az első Joe:

  Mint, ahogy az elején mondtam, Joe egyáltalán nem volt tudatos. A nagy Alkonyat - lázban kissé felkaptam a vizet és kitaláltam, hogy majd én írok egy olyan, de olyan vámpírtörténetet, amitől mindenki maga alá csokizik. Ebben a bizonyos (befejezetlen) történetben a főhős író könyve a Félkarú Joe története. Amikor a történetben megemlítettem az író regényét, vagy éppen részleteket hintettem el, egyre jobban megszerettem a Joet. (A neve és félkarja egy másodperc műve volt.) Egy barátnőmmel (sajnos, kijelenthetem, hogy az idők folyamán elvesztettem...) arra gondoltunk, miért ne lehetne megcsinálni Joe történetét?

  Belevágtam.

  Nehéz volt, rohadt nehéz, mivel Joenak kellett egy arc, egy kinézett, a fent látható úriember lett a mintám, mivel öregedtem, meg persze ő is, rá kellett jönnöm, hogy Joe nem elég gengszteres és emellett eléggé fiatal is.

Ekkor jött a második Joe:

  Ebben az esetben a történet egész átírásán is dolgozni kezdtem, mert bár az első változat két hónap alatt kész lett, még sem éreztem teljesnek. Hiányoltam belőle a mocskot, a gengszterek tökös viselkedését és a nyers emberi bunkóságot. 

  Újra dolgozni kezdtem és minél jobban haladtam Joe annál jobban elvesztette azokat a tulajdonságokat, ami miatt egyáltalán hozzákezdtem.

  Sok idő telt el és próbáltam Joeról úgy írni, hogy baromira nem volt arca, sem hangja, sem egyénisége, egyet tudtam, hogy félkarja van.

  Aztán, váratlanul Joe előttem volt, csak úgy megjelent, a tenyerem izzadni kezdett, mert megismertem, itt van ő:

Egyáltalán nem következett ezután könnyű időszak, bár volt Joenak megjelenése, de problémák a szövegben ugyanúgy meg voltak. 

  Komolyabban ekkor kezdtem a kor zenéje és a gengszterfilmekhez nyúlni és elmélyülni bennük.

Igazi gengsztersztori a büdös életben nem kell életre nélkülük. 

  Valahogy így kelt életre Joe a fejemben és még csak itt kezdődtek az igazán komoly gondok...

  De ez egy másik történet.

Something else - dolog

Hosszas, kínkeserves várakozás után megjött Joe. Persze, mint mindig most is rohadt elégedetlen voltam, de hagyjuk, ezen már segíteni nem lehet. Az egy kész csoda volt, hogy ideért. 
Szóval itt van:

Szép, mi?
Meg vékony, meg kicsi, de ez már az én hibám, tudom, nem kell minden könyvnek egy Gyűrűk Ura vastagságúnak lennie, de amennyit melóztam vele, simán lehetett volna.
Hagyjuk most a könyvet, aranyban mérik az árát (3700, ez volt a reklám helye), és emiatt nem mondanám, hogy kapkodnak érte.
Viszont...
Voltak annyira rendes emberek, akik pénzt nem kímélve megvették, és fáradságot nem kímélve olvassák/olvasták.
Két olvasói visszajelzést kaptam, egy végig olvasott kritika szerint, Joe jó, olyan, mint egy film és miharabbi folytatást igényel.
A másik olvasó, még a sztori közepén jár és nem hiszi el, hogy elsőkönyves írta. Köszönöm. 
Jó lett volna, ha annak idején ilyen emberek ülnek a kiadóknál, akiknek elküldtem, és nem hajították volna a szokásos, klisé szöveggel vagy éppen szöveg nélkül. (Na, ezt sem értem meg, ha nem tetszik valami, miért nem hajlandók leírni, de mindegy, ez van, kis pont vagyok ehhez.)
Míg el nem felejtem, Joe egy bizonyos pályázaton sem felelt meg (nem mondom melyiken, mert hosszan leírnám a véleményemet és az nem tűrne nyomdafestéket), nos nem tudom azért, mert nem nyáltenger, vagy azért, mert nem középiskolában játszódik, vagy azért, mert nem vagyok profi Stephenie Meyes (bocs, ez kiugrott), bárhogy is onnan is mennie kellett. 

Természetes, hogy elment minden életkedvem, és ezért nem gondoltam soha többé kiadásra, és Joet csak a magam kedvéért javítgattam.
Aztán most itt van...
Több történetet is megérdemel, de a nyolc milliárd ötlet ellenére, ami a folytatással kapcsolatban született (Szemfényvesztés címmel lát majd egyszer napvilágot), még sem tudom elkezdeni.
Valami más rág belül és egyre jobban növekszik, azt is tudom már, hogyha egyszer végére érek a Gengszter köteteknek, akkor mi fog rám várni.
Nem biztos, hogy a nagy nehezen megszerzett olvasók ennek fognak örülni. Az előző blogban érintettem a témát, és most már biztosabb vagyok, ezen folytatásban.
Meg lehet, hogy ez a másfajta dolog, ez a 'something else'- érzés, csupán csak az íróasztal fiókjának megy, pontosan úgy, mint eleinte Joe.
De sosem lehet tudni.
A másik meglátás, ami kikívánkozik az a "miliő", amibe belecsöppentem Joe kiadása soron.
Most komolyan...
Kezdő írók közé keveredtem, azt hittem, hogy na, itt aztán rokonlelkek lesznek.
Nem voltak.
Talán a rengeteg műfajjal, amit képviselnek és egy sem hasonló az enyémhez, talán ez az oka, ami miatt azt érzem....
...elfelejtették az alapszabályt?
Olvass sokat és írj sokat. 

Biztos nem így van! Biztos, mindenki lelkes jegyzetkészítő és kutatómunkát készítő író. 
Vagy nem?